2019. május 16., csütörtök

Sinkó Barnabás 2019.05.05. 6.52 3950 gramm 57 cm

"Volt egyszer egy király és annak három fia..."  
Egy hete és egy napja három gyermekes édesanya lettem, megérkezett a legkisebb herceg is közénk.  Nem győzök betelni ezzel az érzéssel, nézem a gyerekeimet és legszívesebben csak sírnék a boldogságtól. Tartottunk tőle, hogy Dani és Ábel hogyan fogadja majd a kicsit, Daninak úgy láttuk, hogy mostanában egyébként sem könnyű, küzd valamivel, valószínűleg az előtte álló változásokkal és Ábel is rákérdezett többször, hogy ha megszületik a tesó én ugyanúgy fogom-e őket szeretni.
Eddig nyoma sincs a féltékenységnek, szeretgetik, puszilgatják, kérik, hogy tegyem az ölükbe én meg csak olvadozom tőlük. :)

Kedves Barnabás!

Eddig nagyon "pedáns" és fegyelmezett kis fickónak ismertelek meg, az orvos által meghatározott napon születtél meg, Te is úgy gondoltad, hogy itt az idő, hogy végre itt kint is megismerjük egymást. Az orvosommal és a szülésznőmmel azt beszéltem meg, hogy május 4-én szombaton 18.00 óra után bemegyek a kórházba vizsgálatokra, mert mindketten ügyeletesek. A szülésznő viccesen meg is jegyezte egy héttel azelőtt, hogy szerinte ez a szombati nap nagyon ideális lenne, hogy "szüljünk", mert ő is és a doktornő is ott lesznek egész nap és éjjel. A vizsgálat során mindent rendben találtak, a saját orvosom kicsit azért gondolkodóba esett, hogy még haza engedjen-e, mert voltak már jelei, hogy hamarosan ki szeretnél bújni, ezért megkért egy másik orvost is, hogy esetleg nézzen még rám. Végül nem tartották indokoltnak, hogy a kórházban maradjak, így 20:45 körül haza buszoztam apukádhoz és a tesóidhoz.  Kicsit csalódottak voltunk, hogy nem marasztaltak a kórházban, napok óta minden percben vártuk, hogy mikor jelzed, hogy elérkezett az idő és aggódtunk, hogy apa is időben hazaérjen, a tesóidhoz át tudjon jönni valaki ha indulni kell.
Mire hazaértem Dani és Ábel már a kádban lubickolt, érdeklődtek felőled, hogy hogy vagy, megvizsgált -e a doktor néni és hamarosan aludni mentek, mi pedig apával úgy döntöttünk megnézünk még egy részt egy sorozatból (Westworld), nem lesz itt már ma úgysem semmi alapon.
22.00 óra után elkezdődött valami, éreztem, hogy fájdogál itt-ott és ritkán és gyengén ugyan, de ismétlődnek, de akkor még nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.

Május 4-én 23.43-kor ezt az üzenetet írtam a szülésznőnek: 

"Szia! Hát lehet hogy megyünk vissza, elég rendszertelenül hol ritkábban hol olyan 7-8 percenként de vannak fàjàsaim egy fél órája kb😀"

Ő azt javasolta, hogy menjek el zuhanyozni, várjak kicsit és majd meglátjuk. Mondtam is apának, hogy szerintem feküdjünk le, még ki tudja mi lesz.

Március 5-én 2:54-kor ismét írtam a szülésznőnek:)

"Hàt lassan szerintem bemegyünk ez már nem fog elmúlni, 23 óra óta végülis vannak fájásaim, felkeltem a férjem."

Úgyhogy keltettem apát, én még azt hiszem ittam előtte egy kv-t is és hívtuk a Gyöngyit. Szerintem összességében olyan fél 4 után értünk be a kórházba. A kocsiban ülve még mindig azon gondolkodtam, hogy vajon ez tényleg már az, vagy megviccelsz, mert még mindig nem éreztem úgy, hogy na most bizony elérkezett az idő. Igazából túl jól voltam szerintem az az igazság. A kórházba érve aztán a szokásos vizsgálatok következtek és végül megerősítettek benne, hogy igen itt az idő, hamarosan találkozni fogunk. Apával bevonultunk a szülőszobára,  burkot repesztettek és vártunk. Mivel a fájások nem nagyon akartak erősödni, ezért kaptam egy kis oxitocint és onnantól felgyorsultak az események bár még mindig teljesen elviselhető volt, nem éreztem annyira vészesnek a fájdalmat.
Megvizsgált a doktornő, kaptam még egy kis no-spa-t, hogy lazuljanak a mindenfélék és jöttek is a tolófájások, ami már nagyon rossz volt, de attól tartottam is, hogy nem lesz egy álom, de onnantól kezdve pár perc alatt kint voltál. 
Kis lila kupac ott sírdogált az ágyon és apa is és én is határtalanul boldogok voltunk, hogy harmadszor is átélhettük ezt csodát és ismét egy gyönyörű kisfiú választott minket a szüleinek.  
Nem szeretnék közhelyeket írni, de tényleg határtalanul boldog vagyok ha Rád és a testvéreidre nézek, nagyon megható az a szeretet, amivel körbevesznek Téged. Simogatnak, szaladnak az ágyadhoz ha sírsz, minden érdekli őket ami Veled történik, a pelenkázástól a fürdetésig. 
Bízom benne, hogy nagyobb korotokban és felnőttként is jó testvérek lesztek és mindig segíteni és támogatni fogjátok egymást, hiszem, hogy az egyik legjobb dolog amit tőlünk kaphattatok, hogy mindig ott lesztek egymásnak és lesz kihez fordulnotok.
Vigyázzatok nagyon egymásra!





2019. január 4., péntek

BUÉK 2019


Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni azt hiszem, de most annyi minden kavarog a fejemben és olyan sok változás előtt állunk ismét, hogy most leírom mi az amiben változni szeretnék a családi harmónia megteremtése érdekében.

Úgy gondolom, hogy eddig is figyeltünk arra, hogy a gyerekekkel minél több időt töltsünk a szabadban és sokat kiránduljunk, utazzunk, ez ebben az évben is célom, bár lehet most egy kicsit nehézkesebb lesz, mert én már egyre nagyobb vagyok és tavasszal megszületik a legifjabb herceg. Még februárban reményeim szerint eljutunk egy rövidebb síelésre Donovalyba, augusztusban pedig lefoglalt nyaralásunk van Horvátországba. Egyelőre hiszem és bízok benne, hogy nem fog problémát okozni az utazás, a tesónak szerintem mindegy, hogy hol leszünk egy hétig, csak legyek ott és legyen elég tejecske. :D Szerintem a családunkat igazából az tölti fel ha ki tudunk zökkenni tényleg a hétköznapokból, világot látunk, együtt vagyunk. A téli szünet egy részét Visegrádon töltöttük a másikat pedig a Balatonon és nagyon jól sikerült. Nem voltak viták, viszonylag nyugodt tudott maradni mindenki és még Janka kutyánkat is vittük magunkkal mindnehova.

Megpróbálok sokkal jobban tervezni mindenféle téren. Kezdve a legalapabb dolgokkal, mint az, hogy inkább havi 2-3x csinálok egy nagyobb bevásárlást online, mint hogy napi szinten boltokba kelljen mászkálni, mert egyrészt a gyerekekkel rettentő idegtépő tud lenni és amikor beesek a boltba az óvoda mellett csak ad-hoc összekapkodom a dolgokat ami minőségben sem a legmegfelelőbb.
A mosást-vasalást hétvégente előre megcsinálom, hogy ne hétköznap hajnalban kelljen még a családnak indulás előtt pl. vasalnia, mert abból mindig kapkodás lesz és ideges lesz mindenki. A környezetemben igyekszem az egyszerűségre törekedni, a felesleges dolgokat kiszelektálni, a gyerekek játékai közül elrakni azokat amiket jelenleg nem használnak és lehetőleg a természetes anyagokból készült játékokat részesíteni előnyben.
A gyerekeket is megtanítani arra, hogy maguk után lehetőleg pakoljanak el, erre már Dani fogékony, Ábellel vannak egyelőre nagy harcaink ezen a téren, de bízom benne, hogy idővel majd ő is nagyobb hajlandóságot mutat.
A TV nézést jó lenne minimalizálni és otthon is minél többet játszani közösen, nagyon zavar jelenleg, hogy hazaérünk az oviból Ábel azonnal bekapcsolja a Tv-t és mindig veszekedés van belőle, hogy most már hagyja abba. Danit szerencsére ne köti le annyira, jó lenne azt elérni, hogy csak este fürdés előtt, vagy után nézzenek egy kis mesét, bár ez lesz szerintem a legnehezebb, pláne a tesó megszületése után.


Szeretnék többet főzni, lehetőleg minél egészségesebb ételeket sok zöldséggel és gyümölccsel. Egyébként ez eddig is működött, szerencsére mindkét gyerek nagy zöldség/gyümölcs fogyasztó, az oviban Ábel szülői értekezletén azt mondták, hogy maga elé veszi a gyümölcsös tálat és egész nap falatozgat belőle, aminek én nagyon örülök.
Ami számomra a legnehezebb lesz, hogy a pénzügyeinkben is próbálok sokkal tudatosabb lenni a megtakarításainkat esetleg bővíteni azzal, hogy félrerakni a váratlan helyzetekre és az előttünk álló utazásokra is.
Z-vel próbálom a kapcsolatunkat kicsit elmélyíteni, tudatosabban figyelni egymásra, kevesebbet morogni, az intimitásra különösen odafigyelni és talán mindenekelőtt ez a legfontosabb, hogy a kettesben töltött minőségi időre is maradjon energia.

A baba születése után szeretnék fokozatosan újra visszatérni a futáshoz, de addig is amíg a gyerekeket heti egyszer úszni viszem én sem a medence szélén szeretnék ücsörögni, illetve legalább kéthetente egyszer jó lenn eljutni jógázni. Talán egy régi álmomat is meg tudom valósítani azzal, hogy elkezdek egy kicsit komolyabban foglalkozni a fotózással, mert a Jézuska meghozta a hőn áhított fotómasinámat.

Legfőképpen természetesen azt szeretném, hogy mindenki egészséges maradjon és a tesóval is minden rendben legyen. J

2018. december 3., hétfő

Nagycsalád leszünk!



Már régebb óta érlelődött bennem a gondolat, hogy ismét bővüljön a családunk és beszélgettünk is erről Z-vel. Nekem egészen konkrét elképzeléseim voltak arról, hogy mikor lenne ideális, (már ha lehet ilyet mondani), hogy megfoganjon a kis bébibogyó, de álmomban sem gondoltam volna, hogy amint megfogalmazódik bennünk, hogy esetleg vállalunk még egy babát azonnal be is teljesül. Danira elég hosszú ideig vártunk, már nagyon szerettünk volna, hogy megérkezzen hozzánk, Ábellel hasonlóan voltunk mint a legkisebb tesóval, a gondolattal együtt megfogant ő is. Egészen pontosan augusztusban döntöttünk úgy, hogy jöjjön ha jönni akar, és 2018. augusztus 20-án a horvátországi családi nyaralásunkkor pozitívat teszteltem. Nem mondom, hogy nem voltunk ledöbbenve és pár hétig nem kattogott azon az agyunk, hogy mi lesz most, bírni fogunk-e három gyerkőccel, meg tudjuk-e ugorni a nagycsaládos létet, elég erős a kapcsolatunk ahhoz, hogy ne sérüljön. Még most sem tudom ezekre a kérdésekre a választ és nem mondom, hogy jelen pillanatban minden zökkenőmentes és nincs rengeteg vitánk és feszültség, de egy dolgot tudok. Mindketten nagyon szeretjük a gyerekeinket és tényleg ők a legfontosabbak számunkra a világon. Nem akarok közhelyekkel dobálózni és túl ömlengősnek tűnni, de tényleg azt gondolom, hogy ennek van értelme a világon, hogy életet adjunk, lássuk a gyermekeinket felnőni, hogy boldognak lássam őket, hogy a gyerekricsajtól legyen hangos a ház.
A fiúknak a 12. heti genetikai vizsgálat után mondtuk el, amikor már azt is tudtuk, hogy ismét kisfiú lakik a pocakomban. Dani először nem volt felhőtlenül boldog, sőt. Kicsit ijesztő volt látni, ahogy reagált rá, ettől Ábel is megijedt és a nagy bejelentés abba torkollott, hogy mindkettő gyerek sírt, mi pedig néztünk egymásra Z-vel, hogy most akkor mit kellene csinálni. Persze próbáltam nyugtatni őket, hogy ettől még nem fog semmi változni és mi ugyanúgy fogjuk őket szeretni. Szerencsére már másnapra lecsengett az első riadalom és meglepetés, Ábel szinte azonnal elkezdte nagyon várni, sokat beszél róla és úgy ment el az oviba már másnap, hogy „anya, mire hazajövök szülessen meg a kisbaba”.  Úgy tűnik Dani is megbékélt és kíváncsi rá, sokat fogdossák a pocakomat, hogy mikor érzik már a mocorgást. Elmondják, hogy amíg nem tud majd járni, hogyan segítenek neki pl. kezet mosni és Ábel azt mondta azért nem engedi a Mikulásnak adni a cumisüvegét, hogy elvigye olyan kisbabáknak, akiknek szüksége van rá, mert ő majd a „mi kisbabánknak akarja adni”. Ilyenkor persze olvadozom, most, hogy közeledik a karácsony és a hasam is egyre terebélyesedik eléggé felfokozott érzelmi állapotban vagyok és ez nem csak pozitívumokban mutatkozik meg, eléggé hullámvasút effektus érvényesül az érzelmeimet illetően. Tudom pl., hogy sokkal türelmesebbnek kell lennem, sokkal kevésbé kellene hevesen reagálnom bizonyos dolgokra és sokszor inkább hallgatnom még ha nem is értek feltétlenül egyet valamivel. Elképzeltem én is persze egy idilli képet, hogy milyen életet szeretnék élni, milyen anya és feleség szeretnék lenni és lelkiismeretfurdalásom van amiatt sokszor, ha nem egészen úgy sikerülnek a dolgok, ha Zolival veszekszünk, ha a gyerekekkel kiabálok stb… Én vallom azt a manapság kicsit maradinak ható nézetet, hogy egy anya/feleség feladata a harmónia megteremtése, amiben a családtagok jól és biztonságban érzik magukat. Lehetne arról elmélkedni, hogy ez a mai világban mennyire nehéz, amikor a legtöbb nőnek nem az az egyetlen küldetése, hogy ezt megvalósítsa, hanem dolgozik, ne adj Isten még arra is vágyik, hogy valamiféle karriert építsen, hogy az anyaság mellett valami másban is kiteljesedjen. Mégis úgy gondolom, hogy aki gyereket vállal annak biztosítani kell nekik azt az érzelmi biztonságot, ami ahhoz kell, hogy amennyire csak tőlünk tellik egészséges lekülettel nőjenek fel és ez nem könnyű feladat. Tudom, hogy nekem is nagyon sokat kell fejlődnöm, változnom és rengeteg dolgot megértenem. A 2019-es évre többek között kívánom magunknak azt is, hogy sokkal jobban tudjuk a családunk működését definiálni, sokkal odafigyelőbb tudjak lenni és mindenki érzelmileg megkapja azt tőlem amire vágyik.

2018. október 19., péntek

Boldog 4. szülinapot Ábel!


Már te is 4 éves vagy és a születésed napján ugyanilyen napsütéses meleg őszi nap volt, mint idén október 14-én. 4 év alatt egy érdeklődő, mindenre kíváncsi kis csibésszé cseperedtél, aki végtelenül szereti a bátyját és ez az érzés Dani és közted kölcsönös.
Nagy kék szemeiddel csodálkozol a világra és veszel le a lábamról és ha valamit el akarsz érni mindent bevetsz, ezért napi szinten küzdünk egymással, mert az akaratod érvényesítése mellett a végsőkig kitartasz. Az óvodába való beilleszkedésed nem volt zökkenőmentes, pedig közel 3 évig jártál bölcsibe, de sokat sírdogáltál az első két hétben, hogy inkább otthon maradnál velem. Szerencsére mostanra megszoktad és szerintem meg is szeretted, az óvónénik elmondása szerint egész kisautó maffia alakult ki a csoportban a fiúk között.

Danival nagyon jó testvérek vagytok, persze mint minden testvér között, köztetek is vannak viták és egyszer egyszer oda is csaptok egymásnak, de igazán nagy verekedések szerencsére nincsenek. Dani általában enged neked amikor éppen pont azzal szeretnél játszani amivel ő, ami elég gyakran előfordul, mert általában mindig azzal szeretnél játszani amivel Dani. J Amikor mérges vagyok rátok és veszekszem veletek akkor persze összezártok és egymás mellé álltok, főleg amikor csak az egyikőtökkel morgok mindig megvéditek egymást. Előfordult, hogy Dani annyira megsajnált, hogy még pityergett is az ágyában, mert veszekedtem veled. Örülök Neki, hogy vagytok egymásnak és nyugodtabb leszek majd amikor kamasz korban elkezdtek egyedül eljárkálni, mert tudom, hogy akkor is vigyázni fogtok egymásra. Kívánom, hogy soha ne veszítsd el a nyitottságod és a kíváncsiságod, amivel most a világ felé fordulsz és mindig ilyen kitartó legyél ha valamit el szeretnél érni, mint most.

Valamelyik mesében hallottátok, hogy a „Család mindenek előtt” és néha szoktátok mondani , „Anya, ne feledd!” felszólítással és mindig elérzékenyülök, hogy két ilyen kis manó szülei lehetünk, akiktől ennyi szeretetet kapunk, akik számára tényleg mi vagyunk a minden és az a fő feladatunk, hogy a legnagyobb szeretetben, érzelmi biztonságban neveljünk Titeket, hogy azt érezzétek, hogy hozzánk bármikor bizalommal fordulhattok, hogy megmutassuk nektek, hogy a világ milyen sokszínű és érdekes és nincs olyan amit el nem érhettek az életben, csak kitartás kell hozzá és eltökéltség és mi mindenben támogatni fogunk Titeket egész életünkben.
Bízom benne, hogy sikerül felhőtlen gyerekkort biztosítani számotokra és sikerült megtartani Titeket nagyon sokáig gyermeknek. Tudom, hogy rengeteget kell nekem is fejlődnöm, főleg abban, hogy a rohanó hétköznapokon is minőségi időt tudjunk együtt tölteni és inkább igenis üljek le veletek játszani ahelyett, hogy belevetem magam a háztartás végelláthatatlan időrabló spiráljába. Hogy a reggelek ne mindig az örült rohanásról szóljanak, amikor látjátok rajtam az állandó feszültséget, mert megint késében vagyok. Hogy igenis vezessük be a közös vacsorákat, amikor nem megy a TV és mindenki egy asztalnál ül és elmondja, hogy mi történt vele aznap. Hogy apukátokkal is mérsékeljük a vitákat és nagyobb türelemmel és szeretettel forduljak felé, mert ő mindennél jobban szeret minket a világon.